VisszaVissza az előző oldalra

Víz világnapja 2012

Összefogás a víz jegyében

Kiírták a pályázatokat a Vízfesztiválra

 

A Dél-Alföld legnagyobb víziközmű szolgáltatója, a Békés Megyei Vízművek Zrt., 2012-ben is megrendezi a Vízfesztivált. Az idei esztendő több változást hoz a népszerű rendezvény életében.

A legnagyobb változás, hogy az ivóvíz-szolgáltatóhoz csatlakoztak olyan szervezetek, amelyek szintén fontosnak tartják felhívni a figyelmet egyik legféltettebb kincsünkre, a vízre. A környezet- és természetvédő civil szervezetek (Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és Zöld Csütörtök Természetvédő Kör) mellett a középiskolások körében népszerű KÖRF Team, a vizes szakma utánpótlásáért tevékenykedő Vízmű suli és a Békéscsaba Szennyvíztisztításának és Csatornázásának Fejlesztése elnevezésű projekt is részt vesz az eseményen. A Vízfesztivál 2012-ben visszatér a Csaba Centerbe és a Víz világnapjához közel, március 31-én várja változatos, érdekes programokkal valamennyi korosztályt. A rendezvény kiemelt célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét.

A programhoz kapcsolódóan a Békés Megyei Vízművek ebben az esztendőben is rajzpályázatot írt ki mindazoknak a Békés megyében élő gyermekeknek, akik kedvet és tehetséget éreznek ahhoz, hogy megmutassák, számukra miért fontos, az életükben milyen szerepet tölt be az egészséges, természetes csapvíz. Az alkotások mottója: „I love csapvíz”. A másik pályázatban a vízszolgáltató kabalafigurájának megtervezését várja a jelentkezőktől. A figura lehet bármilyen tárgy, élőlény, növény és/vagy kitalált fantázialény is. Cél, hogy tükrözze a Vízművek céljait, szellemiségét, legyen vidám és kedves, továbbá pozitív érzéseket váltson ki. 

Nevezési díj nincs, a legjobb alkotások díjazásban részesülnek. A beküldési határidő: március 18. 

A pályáztok részletei a mellékletben, illetve a cég honlapján, a www.bekesvizmu.hu oldalon, a Víz világnapja 2012. menüpont alatt találhatóak.

Plakát megtekintése